Tegyük fel, hogy valaki, mondjuk legyen Ági, meghallgat egy előadást egy őt érdeklő témában. Jó előadás, sziporkázó előadó, fontos kérdésekről beszél összeszedetten és élvezetesen.
Ági megállapítja, hogy nagyon jó ötleteket hallott, és érdemes lenne alkalmazni ezeket a saját életében is. Mégis, amikor olyan helyzetbe kerül, ahol az új ötletek jól jönnének neki, az események sodrásában egyszerűen elfelejti alkalmazni azokat.
Vagy lehet, hogy eszébe jutnak, de nem meri megpróbálni használni, helyettük pedig a régi, megszokott rutinokat és megoldásokat alkalmazza. Pedig tudja, hogy nem ezt kellene, van jobb is a tarsolyában… valahogy mégsem meri megkockáztatni. Mert mi van, ha nála mégsem működik, vagy nem úgy?... Most nem, majd inkább legközelebb, addigra jobban felkészül és magabiztosabb lesz – győzködi magát.
Ismerős helyzet?
Valószínűleg mindenki élt már át hasonlót.
Elméleti tudás, gyakorlatilag hiába?
Teljesen hétköznapi tapasztalat, hogy amit elméletben tudunk, annak a gyakorlatban csak kis százalékát valósítjuk meg ténylegesen. A tudás ugyanis önmagában még nem készség. Ha például azt mondjuk valakinek, hogy „érdemes lenne asszertívebben kommunikálnia”, az körülbelül olyan, mintha egy úszni tanulónak azt mondanánk: „A vízben ne süllyedj el.” Hasznos információ, csak nem feltétlenül kivitelezhető.
A tréningmódszert éppen arra dolgozták ki, hogy ezt a csapdát megkerülhessük. A tréningeken nem elsősorban elméleti tudást kapunk, hanem a gyakorlati kipróbálásra helyeződik a hangsúly. Egy jó tréning egyik célja, hogy a résztvevő ne csak tudjon valamit, hanem képes is legyen használni azt.
Persze tréning és tréning között jelentős különbségek lehetnek, de ami mindegyikben közös: alapvetően különbözik attól a passzív, személytelen tanulási formától, amit pl. az egyetemi előadások és vizsgák rendszerében megélhettünk.
Gyakorlás és fejlődés - de játékosan, kis lépésenként
A magam részéről arra szoktam törekedni, hogy lépésről lépésre építsük fel az új készséget a résztvevők számára. Legyen szó akár kommunikációs tréningről, vagy foglalkozzunk konfliktuskezeléssel, önismerettel - minden új mozzanatot gyakorlatok révén mélyítünk el. Lehetőség van a próbálkozni, újrapróbálkozni, majd kipróbálni valami mást is.
És itt látom a játékosság szerepét: egy-egy strukturált páros vagy kiscsoportos gyakorlat, szimulált helyzet vagy szerepjáték felszabadító erejű lehet.
A tréning már a felépítése és a munkamódszer jellemzői miatt is mentesít a „rögtön elsőre jól kell csinálni”, „meg kell mutatnom, hogy rátermett vagyok” belső kényszere alól. Itt éppen a próbálkozások hozzák el legértékesebb pillanatokat. Az apró előrelépésekből és a hozzájuk kapcsolódó belső felismerésekből épül fel az új készség.
A játékosság valami olyan élményt hoz a tréningekbe, ahogyan gyermekként viszonyultunk a világhoz. Nem megfelelni akartunk, nem bizonyítani, hanem megélni és magunkba szívni a tapasztalatokat. A játékosság nem egyenlő a komolytalansággal – inkább az abban rejlik az ereje, hogy a teljes személyiségünket megmozgatja és bevonja a tanulásba, nem csak a szürkeállományunkat.
Meggyőződésem, hogy egy tréning akkor jó, hogy a résztvevők bele tudnak feledkezni. Ha úgy röppennek el az órák, hogy szinte észre sem veszik, és amikor vége, bármilyen fáradtak is, már-már sajnálják, hogy nincs több jó kis gyakorlat vagy feladat aznapra.
Persze a tréning eredményességének nem az a mércéje, hogy mennyire volt élvezetes – hanem hogy marad-e belőle valami olyan plusz, amit később is tudnak használni a résztvevők.
Mit adhat egy tréning, ha egy pszichológus szemével nézzük?
A tréning akkor válik valódi fejlődéssé, amikor a gyakorlatok nem maradnak a tréningteremben. Amikor egy héttel később egy nehéz beszélgetés közben eszünkbe jut valami, amit ott kipróbáltunk, és irányt tudunk váltani. Vagy amikor egy régről ismerős, frusztráló helyzetben egyszer csak van egy új válaszunk.
Egy tréning nem csoportterápia, és pszichológusként kifejezetten ügyelek rá, hogy ne is csúszhasson át terápiás csoportműködésbe.
Egy tréning felfedezés, kipróbálás, gyakorlás, ráébredés, felbátorodás, perspektíva-tágulás. Erre törekszem, így dolgozunk a tréningjeimen.